2015. január 6., kedd

Szatti vagyok, avagy ki is rejtőzik a Pennát a kézbe oldal mögött?


Üdv mindenkinek! Gondoltam, ideje erre a bejegyzésre is sort keríteni - négy év után -, miután tucatnyi más blogon láttam mások bemutatkozását vagy emailben tettetek fel kérdéseket velem kapcsolatban, és eltöprengtem, hogy jéé... rólam nem is igazán lehet tudni semmit és fordított helyzetben lehet, én is szívesen ismernék egy-egy blogírót, akár egy kicsit is, akit rendszeres gyakorisággal követek vagy olvasok. Persze, mindez egy elég egyirányú dolog, mert az, hogy mit tudunk meg egy-egy blog szerkesztőjéről, vezetőjéről, az mind rajta áll, hogy mit is árul el magáról és mennyire engedi, hogy a nyilvánosság belepillantson a mindennapjaiba. Én nem szeretnék a ló másik oldalára esni, de azért mesélnék is egy-két dolgot, amellyel közelebbről is megismerhettek és többet is megtudhattok rólam azon kívül, hogy a Pennát vezetem.

Általánosságok, avagy kérdések tőletek

- Miért pont Szatti névvel írsz? Ez a valódi nevedből jött becenévként vagy más miatt? Valamilyen rövidítés?
Legtöbbször, mindig a nevemmel kapcsolatban faggatnak. Szatti néven ismerhettek blogkörben, facebookon, instagramon vagy más webhelyeken. Ezt a becenevet a családom használja leginkább, és ezen a néven regisztráltam, váltam ismertté a blogvilágban is. Tetszett, egyedi volt és számomra mind a mai napig nagyon személyes és kedves becézés, de nem is akartam másmilyen néven mutatkozni. Az nem én lettem volna. Viszont, mint mindenki - barátok, tanárok, ismerősök -, másképp szólítanak a mindennapokban, ez pedig az Alexandra vagy a Szandi. 

- Nem akarok tapintatlan lenni, de megkérdezhetném, Ön hány éves? Tegezhetem?
A másik tipikus kérdés vagy burkolt célzás, megannyi körülírt mondattal, hogy vajon mennyi is a korom? Egy-egy ilyen puhatolózás vége általában az, hogy kedvesen magázódnak velem emailekben, hiszen biztos ami biztos. :) Jókat szoktam ezen mosolyogni. Nos, elárulom, hogy még a húszas éveimet taposom. Pontosan huszonhat éves vagyok.

- Hogy írással foglalkozol, ezt is tanulod? Biztos irodalom szakos vagy, vagy valami ilyesmi.
Az írás számomra hobbi és sosem volt, nem is lesz több. Nem szeretném. Én megtaláltam az életcélom, mégpedig a zenében és kitartok mellette. Gyakran kérdezik, hogy gondolkodok-e könyvkiadáson, stb, de nincsenek ilyen ambícióim. Szép, ha másnak vannak ilyen tervei, viszont én nem érzem, hogy valaha is szerepelnének ilyen elképzelések az életemben. Remek kikapcsolódás számomra, ha van időm magammal foglalkozni, elmerülni a saját kis világomban, de ez tovább nem terjed ki. Az írással 16-17 éves korom óta foglalkozom hobbi szinten és eleinte csak magamnak írtam, majd adódott a blogolás lehetősége és ezt azóta is művelem, ha időm van rá. A Penna különösen a szívemhez nőtt, így az írást tekintve ez van az első helyen és csak ezután szánok időt a magándolgaimra, például hogy a saját írásaimmal foglalkozzak. 
Sulit nézve... kiskorom óta foglalkozom zenével. Zeneművészeti irányban tanultam tovább, és Miskolcon szereztem meg az ehhez tartozó diplomát, amellyel immár egy éve tanítok szolfézst és zongorát. 

- Ismersz személyesen is blogosokat? Amúgy is ismered őket vagy itt "találkoztál" velük?
Erre azt mondanám, hogy is-is. Van, akivel jó barátságot ápolok a való életben is és azon kívül is ismerem, hogy amúgy mindketten blogot vezetünk. De természetesen igaz az is, hogy a Penna vagy a blogolás révén ismertem meg valakit/valakiket és ez adott lehetőséget arra, hogy barátság szövődjön közöttünk. Még a történetíró időszakomban volt arra példa, hogy egy-egy olvasóval személyesen is találkoztam. Egy helyen laktunk -, pontosabban én ott voltam kolis, ahol ők laktak -, és mivel neten tartottuk amúgy is a kapcsolatot - nem egyszer beszélgettünk emailben vagy valamilyen netes csevegőn -, jött az ötlet, hogy összefuthatnánk, beülhetnénk megenni egy sütit és kibeszélhetnénk a blogolás és írás minden csínyját-bínyját. Jó ezekre visszaemlékezni. Azóta nem sok olyan alkalom volt, hogy blogkörben találkoztam volna más írókkal vagy olvasókkal. Leginkább "itt" tartom veletek a kapcsolatot, vagy emailben vagy facebookon. Viszont, ezek a barátságok is fontosak számomra, még ha nem is személyesek. Nagyszerű embereket, írókat, egyéniségeket ismertem meg a blog által és köszönöm, hogy részesei vagytok az életemnek!

- Micsoda kis polihisztor vagy! Kávéba mártottak kiskorodban? :D
Szeretek több mindennel foglalkozni, több mindent kipróbálni az életben és nem csak néhány hobbit a magaménak tudni. Szerintem fontos, hogy minden évben vagy akár néhány havonta is, új dologba vágjuk a fejszénket. Az egyik ilyen dolog nálam a festészet volt. Mindig is érdekelt, de sose volt alkalmam kipróbálni. Általános suliban jártam amolyan kreatív szakkörre, ahol mindenfélét készítettünk, rajzoltunk, festettünk, szobrászkodtunk és sosem volt rossz a kézügyességem. Egyszerűen csak, ahogy teltek az évek, ez a tevékenységem valahogy elfelejtődött. Majd egy karácsony alkalmával kaptam állványt, vásznat, ecset-és festékkészletet, mindenféle praktikus és hasznos dolgot, amivel elindulhattam. Azóta több képet is készítettem, leginkább magamnak, de volt arra is példa, hogy mást ezzel leptem meg egy szülinapjára vagy valamilyen alkalomra. Jó érzés volt látni, amikor egy barátnőm az egyik képemmel díszítette a lakását. :)

Az írás, a zene és a festészet mellett hobbimnak tekintem még a fotózást. Ez is egy amolyan tervem volt valamelyik évben, hogy szeretnék többet tudni róla, ügyesebb lenni, olyan képeket készíteni, amelyek a világ ezernyi arcát tükrözik. Mostanában, leginkább instagramra pakolok ezt-azt (ezen a linken megtalálhatsz vagy keress rám szatti néven), ott vagyok aktívabb, de ha jön a jó idő, mindenképp előkapom a fényképezőm. Itt, a bejegyzésben is osztottam meg néhány képet, amelyeket én fotóztam vagy festettem.

- Érezted már úgy, hogy a blogolás teherré vált? Ha igen, hogy tetted túl magad rajta (ha túltetted)?
Nem igazán. Persze, akadnak pillanatok vagy napok, amikor el vagyok havazva és eszembe jut, hogy áh még a blogon is frissítenem kell vagy dolgom van és ilyenkor mondhatni teher, de mégsem érzem annak. Csak abban a néhány másodpercnyi pillanatban. Amit szeretettel csinálunk, a magunk kedvéért és nem kényszerből, szerintem sosem válik teherré... ha már az, akkor nincs értelme folytatni és energiát beleölni.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod a történeted mondanivalóját, mi lenne az az egy mondat?
Mivel a kérdés kicsit más megközelítésből vonatkozik rám a Penna miatt, úgy válaszolnék, hogy az oldal számomra közösséget jelent. Mondanivalóban egy olyan társaság, világ létezését, amiben én és remélni merem, hogy másik is jól érzik magukat, továbbá segítségre, ihletre és önbizalomra találnak. Tudom, hogy vannak hibái az oldalnak, semmi sem tökéletes, bárhogy igyekszünk azzá tenni, de talán ez a legfontosabb... az igyekezet. Megpróbálok mindent megtenni, hogy aki az oldal olvasójává válik, otthonosan érezze magát. Kellemesen egy olyan közösségben, akiket ugyanaz érdekel: az írás és olvasás iránti szeretet.



- Itt a blogon biztosan sok barátod van. Társasági ember vagy az életedben is? Nem szoktalak könyves találkozókon látni, pedig jó lenne találkozni veled is!
Nem vagyok nagyon társasági ember. Bár ez is kinek mit jelent, mert néha jól elvagyok a saját kis magányomban, néha pedig jól esik másokkal lenni. Hangulattól és helyzettől függ. Nincs sok barátom, csak éppen annyi, akikre tényleg számíthatok és ebbe a kategóriába a család is beletartozik. A szeretteimet ugyanúgy a barátaimnak tartom, mint akikkel minden nap együtt vagyok az egyetemen vagy bárhol máshol. Viszont, csak barátokat tekintve család nélkül, egy kezem elég rá, hogy megszámoljam, kik az igazabbak és ez szerintem, rendben is van így. Inkább kevesebb, de az értékes.
A könyves találkozók pedig... nem vagyok budapesti és így nem is nagyon van lehetőségem csak emiatt elutazni ilyen eseményekre. Lehetne, de nem nagyon vonz az ilyesmi. :) Egyszer volt példa rá, hogy Miskolcon összefutottam egy lánnyal... igazából, ő ismert fel engem és kérdezte, hogy én vagyok Szatti, igaz? Furcsa egy helyzet volt, azt sem tudtam, mit feleljek hirtelen vagy honnan ismer. Elkezdtem pörgetni a fejemben az egyetemi arcokat, de semmi. Aztán mesélte, hogy olvassa a Pennát és nagyon szereti a bejegyzéseket, ő is ír és nemrég kezdett ő is blogolni. Nem sokat tudtunk beszélgetni, összvissz néhány villamosmegállónyit, de így is nagyszerű élmény volt és azóta sem felejtettem. Egyszerre volt meglepő, kicsit zavarba ejtő és mégis, mindig mosolygásra késztet, ha eszembe jut! 

Miről szeretsz a legjobban írni és miről kevésbé?
Bármiről szívesen írok, amiről van gondolatom vagy úgy érzem, mondandóm van vele kapcsolatban. Talán, ami témában vagy stílusban leginkább közel áll hozzám, az a párbeszéd nélküli jellembemutatás, vagy egy-egy személy életének érzékeltetése, gondolatainak és érzéseinek megfogalmazása. Szeretem aprólékosan kidolgozni a karaktereket... nem túl részletesen, hogy az olvasó halálra unja magát, de szerintem épp olyan fontos a "nem történik semmi érdekes" rész, mint az izgalmakban és fordulatokban bővelkedő jelenetek. A szereplők lelkének mélysége le tud nyűgözni a könyvekben, és ezt igyekszem átvinni a saját írásaimba is.


- Olvastál olyan könyvet, amely meghatározó volt számodra?
Rengeteg könyvet olvastam már és talán csak egy kezemen tudnám megszámolni azon könyveket, amelyek tényleg maradandó élményt jelentenek nekem. Az egyik ilyen abszolút különlegesség számomra a Jégviráglányok. Nem a legvidámabb történet, viszont gyönyörű gondolatokat fogalmaz meg benne az író és bár komplett történetről van szó, cselekmények összességéről, még úgy is jó fellapozni a könyvet, hogy csak egy-egy fejezetbe kóstolunk bele. Igazi lélekmelengető, tanulságot adó regény!


Számolva az óramondó időt
S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;
S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
S hogy hág kévék ravatalaira
A borzas-ősz szakállú nyári zöld, -
Sorsodat nézem, a szépségedét:
Útja a romboló időn visz át,
Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;
S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.
/Shakespeare/

Írói pályafutásom... 
nem igazán tekintem annak, de így elég jól hangzik, nem? :)

Nos, vágjunk a közepébe... Szatti néven már a Penna előtt is blogoltam. Úgy 2006-2007 körül kezdtem el és akkor még főleg történetírással foglalkoztam. Eleinte jegyzetfüzetbe írogattam vagy például rendszeresen vezettem naplót is, de publikussá nem tettem a dolgot. Majd jött valahogy ez a nagy blogolási láz, ami engem is beszippantott és gondoltam, miért ne próbálhatnám ki én is? Akkor, belekóstolni ebbe a világba, még annyira kezdetleges volt. Nem voltunk sokan. Legalább is, nem tömegesen szerepeltek a google keresési listáján történetes blogspot-ok, mint mostanság. Volt úgy húsz-harminc és ez akkor, még úgy is elég tágnak hatott. Aztán berobbant az Alkonyat-láz és mindenki elkezdett fanfiction történeteket írni. Szinte minden második blog, amelybe belefutottam, villogó Edward fejeket nyomott a képembe vagy az író tovább vitte a már ismert történetet és új szereplőket hozott létre Stephenie Meyer megalkotott világában. Őrületes volt. Ijesztő és tetszetős számomra, mert szerettem a történetet, de a mértékletességnek valahogy, nyoma sem volt. Fiatalság, bolondság, ahogy mondani szokták. Viszont, mindenképp hálás vagyok ennek az elsöprő hullámnak is, mert olyan remek írókat ismerhettem meg, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Lehet, már nem írnak vagy felhagytak a fanfiction világával, és teljesen más történeteken dolgoznak, más blogot vezetnek témát tekintve, viszont nem felejtettük el egymást. Nekem ők mind a mai napig meghatározóak maradtak a blogolási élményeket tekintve. Sokat köszönhetek nekik!

Visszakanyarodva... ekkor, az én kis történetemmel, amely mostani szemmel eléggé kiforratlan volt, amatőr, tele szóismétlésekkel és klisékkel, nagyon is kilógott a sorból. Na de, valahol el kellett kezdeni. Viszont, pozitív élmény volt számomra, hogy a közkedvelt vámpírtörténetek mellett az enyémnek is sikerült szép számmal olvasókat becserkésznie. Követtek. Olvastak. Véleményezték a fejezeteimet. Hihetetlenül jó érzés volt. Minden alkalommal, amikor új részt tettem fel, belül ugráltam örömömben, hogy vajon hányan olvassák majd el, milyen visszajelzéseket kapok, hányan "lájkolják", stb stb. Magamnak is írtam, de az olvasóknak is és a jelenlétük, a véleményeik, valamint kritikáik rengeteget jelentettek nekem, még ha voltak olyanok is, melyek hideg vízként értek. Ezekből is tanul az ember. Viszont összességében, szerették, amit csinálok és ez ösztönzött később egy másik történet megalkotására. 

A második blogom, ha megjegyezhetem szerényen, talán nagyobb sikereket ért el, mint az előző. Sokkal tudatosabban építettem fel, nem bíztam véletlenre a dolgokat, és tudtam, mit szeretnék kihozni belőle. Ami szembetűnő különbség volt számomra, hogy az előző történetet folyamatában írtam, ahogy hétről hétre felkerültek a fejezetek. Viszont ennél a második blognál, amikor megnyitottam a kapuit, már az utolsó fejezeteken dolgoztam. Készen volt a művem, csak publikálnom kellett.
A blog megnyitása után jó érzés volt látni, hogy akik az első történetemet olvasták, ide is ellátogatnak és kíváncsian várják a folytatást. Így mondhatni, az olvasóközönségem maradt a régiben, csak további újabb tagokkal bővült a gárda. Ezt érzem az első fontosabb fordulópontnak az életemben, amivel megismerhettek, amivel már magabiztosabban mozogtam ebben a kusza, virtuális világban. 


Próbálkoztam a későbbi években is visszatérni ebbe az irányba és történettel foglalkozni, de vagy más irányba fejlődtem tovább vagy egyszerűen kizökkentem ebből, és ezért nem találom a visszautat. Mindenesetre, nem bánom, hogy ezzel kezdtem, hiszen így rengeteg élményt szereztem és nem úgy ugrottam fejest a Penna szerkesztésébe, hogy alapok és tapasztalatok nélkül "osztom az észt." Bár most sem ez a célom, hogy okoskodjak és mindenre választ tudjak adni. Én sem tudok mindent és az oldal nem tudományos jellegű megállapítások összességét képezi. Pusztán az én véleményemet, meglátásaimat bizonyos témák kapcsán, amelyekkel vagy egyetért valaki, vagy nem. Nem muszáj mindent szeretni és nyugodtan lehet rákontrázni, belekötni a szavaimba. Bárkit meghallgatok, akinek tényleg van olyan hozzászólása, amiből én is tanulhatok. 

Mielőtt a Pennán kezdtem volna tevékenykedni, saját oldal szerkesztésével foglalkoztam olyan formában, hogy nem történeteket írtam, hanem kisebb novellákat vagy gondolatokat osztottam meg szösszenetek formájában. Ez utóbbit úgy kell elképzelni, mint eszmefuttatásokat, kicsit filozofikus elgondolásban, meglátásokat az életről és a többi. Nem nagy dolgokat akartam közölni a világgal, csak ahogyan én látom a mindennapjaimat, mások életét és a körülöttem lévő dolgok egészét. Ez a folyamat még mindig tart... a Penna mellett van egy személyes blogom, amelyet talán nem vezetek rendszeresen, de amikor van mondanivalóm és gondolatom, írok bele. Egyszer mondta nekem egy blogíró, hogy az írásaim olyanok, mintha a szavaimba akadt volna a szomorúság. 

Nos, meglehet... lehetséges, hogy a vidám dolgokról is szépet alkossunk, ellenben számomra a bánat is lehet éppolyan szép, mint az öröm és ennek a megírása mindig is könnyebben ment nekem, mint a másik megfogalmazása. Így a legtöbb írásom nem éppen vidám vagy örömteli, de ilyen vagyok. Mindenkinek megvan a maga stílusa, sajátos nyelvezete és én így találtam önmagamra. Ha szeretnél a Penna mellett belekóstolni az írásaimba, szívesen elolvasnád néhány novellámat vagy versemet, akkor ezen a linken, Breath. Dream. Love. Live. néven megtalálod az oldalamat. Szeretettel látlak a látogatóim között! :)

A jelenbe lépve pedig, itt vagyunk... a Pennát a kézbe oldalt vezetem a tanítás mellett, és igyekszem a legtöbb időt ráfordítani. Nagyon sokat jelent számomra a létezése, hogy Ti írók és olvasók a tagjai vagytok, továbbá a részét képezitek az életének! Ti éltetitek az oldalt és remélem, hogy sokáig együtt tudunk még működni! Mindig elgondolkodom, hogy egy blog meddig életképes. Tekintve a történeteket, azok valahol mindig véget érnek. Tovább lehet őket írni, vagy tovább lehet őket képzelni, viszont előbb-utóbb minden szereplő sorsa megszakad. Bízom benne, hogy a Pennára nem érvényes ez a szabály, már csak abban a tekintetben sem, hogy szerencsére, nem történetről van szó. A blog nem pusztán cselekmények összessége, amely megfelelő keretek közé zárt történések sorozata... itt az események tovább pörögnek hétről hétre, újabb és újabb szereplők lépnek be a Penna életébe, akár aktívan részt véve a feladatokon, hozzászólva a bejegyzésekhez vagy csendesen figyelve az eseményeket... az viszont biztos, hogy mindenkire szükség van. Rád és mindenkire, aki úgy dönt és úgy érzi, hogy szeretne itt maradni, követni a frissítéseket és tagja lenni egy közösségnek. Más könyvekkel ellentétben, a Penna története folyamatosan bővül és remélem, meg sem áll :) legalább is, amíg vannak írók, könyvek és írni szerető emberek. Ez a dolog pedig remélem, sosem vesz ki a világból!

Remélem, nem untattalak a soraimmal és köszönöm, ha végig olvastad! :)

7 megjegyzés:

zsuzsi írta...

Drága Szatti!

Szuper volt ez a bejegyzésed! Furcsa néha belegondolni hogy igen, a képernyő mögött egy húsvér ember ül, akinek ugyanúgy megvannak a mindennapjai mint nekem vagy másnak. Persze tudom de azért néha jó tényleg tudni róla és a bejegyzéseddel örülök, hogy jobban megismerhettelek. Én nem tudok hangszeren játszani. Mindig szerettem volna zongorázni. Irigyellek :) Biztosan remek tanár lesz belőled mert itt is mindig türelmes vagy velünk és segítőkész!!!!

Zsuzsi ;)
xoxo

ui: a holdtól hajnalig történetet én is olvastam :) nagyon szerettem!!!

Anna írta...

Kedves Szatti! :) Örültem a bejegyzésednek és hogy ennyi mindent megtudhattunk rólad. A zenész dolgon meglepődtem kicsit mert én is valami irodalmi dologra gondoltam vagy hogy valamilyen kommunikációs dolgot tanulsz na de zene??? :D semmiképp sem. Annyira szépek a képeid is és jééééé a végén ott egy pennaszerkesztős kép is :D tök jó volt olvasni az írói pályafutás dolgot is és nekem feltétlenül író vagy, még ha nem is jelent meg könyved, amivel íróként ismernének. Kivételes amit itt leteszel nekünk a blogon és hálás vagyok a pennáért!!! :)

Amúgy benéznél majd hozzám is? Írtam az emailedre és elküldtem egy írásomat is meg a blogom címét is. Nemrég csináltam és nem tudom mi kellene még bele. Nagyon jó lenne a véleményed és persze csak ha van időd!

Annie

Sophie*Sophia írta...

Halihó!
Csak csodálni tudom, amit itt létrehoztál! Van egy barátnőm, aki ugyanúgy ír mint én és neki is ajánlottam az oldalt, nagyon szereti!! :) Rengeteg oldalt olvasok meg követek és ez az egyik legjobb a sok között! Minden jót kívánok és hogy sose legyen teher számodra!! :) Biztosan nehéz lehet az egyetem mellett csinálni mert nekem is a gimi épp elég, aztán nem mindig marad időm írni. De remélem, hogy még sokáig lesz nekünk a Pennát a kézbe! Ja és a Könyvespolc zseniális!!!!! Már írtam is neked emailt. Remélem nem írtam túl sok könyvcímet :$ :)
Puszi, Sophie

Nikii írta...

A legjobbakat kívánom neked Szatti! :) Gyönyörű a blogod!! Nagyszerű, amit itt létrehoztál nekünk és csak dicsérni tudom! Nagyon sok mindenben segítettek nekem a bejegyzések és a gyakorlati feladatok is! Azt pedig külön köszönöm, hogy emailben is mindig elolvasod a műveimet! Sokat jelent nekem!!!! :) <3 Beküldeni nem mindig merem, de jó hogy külön is elolvasod őket és segítesz!
Jó volt olvasni a bemutatkozásod is és ennyi mindent megtudni rólad! Egyik példaképemnek tekintelek és örülök, hogy ismerhetlek!!! :)

Pusza <3

Szatti írta...

Nagyon-nagyon köszönöm mindannyiótok véleményét :) megmosolyogtattatok és nagyon jó volt olvasni! Hálás vagyok és örülök, hogy itt vagytok! :) Puszi

Dorka írta...

Kedves Szatti!
Nekem nagyon sokat segítettek a bejegyzéseid és rengeteget ˝tanultam˝ a blogodat olvasva. Köszönöm neked! És nagyon remélem, hogy még sok bejegyzést olvashatok tőled.

Dorka

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm, Dorka és örülök, hogy itt vagy! :)