2018. január 3., szerda

Vendégírónk, Stella írása - Az íráskészség fejlesztése

Igazság szerint, az emberek nagy részének fogalma sincs, milyen kihívást jelent egy sikeres, szövegileg érthető, figyelemfelkeltő, elismert irodalmi művet létrehozni. Bele sem gondolnak abba, az alkotók, mi mindenre ügyelnek, miközben tollaikat koptatva némi merengés következtében papírra vetik mindazt, mit fontosabbnak tartanak annál, mint csak fél füllel meghallott semmibe vesző gondolatmenet legyen. ´´Verba volant, scripta manent.´´- ´´ A szó elszáll, az írás marad.´´ tartja ezt egy latin közmondás, s ha kicsit eltöprengünk azon, milyen mondanivalója van felénk, értelmet nyer a mondatban rejlő apró figyelmeztetés, miszerint mindaz, mit magunk előtt láthatunk feketén-fehéren, súlya van. Ahogy az édesanya a saját gyermekéért, ugyanúgy tartozunk mi is felelősséggel az általunk megszületett kreáció iránt. Figyelnünk kell többek között a szóhasználatunkra, mégpedig azért, mert az minősít bennünket. Az olvasók gyakran szimpatizálnak a remekművekkel, maga az író stílusának köszönhetően, ugyanakkor el is ítélik a művet az alkotó neve láttán, ha csalódtak egy korábbi kiadványában. Persze, nem lehet mindenki elvárásainak megfelelni és nem is ez a cél, viszont egy bizonyos, kívánt szintet fent kell tartani. 


Szerény személyem nem nagy szakértő az írás tudományában, kezdő íróként hibát hibára halmoz, de a kiértékelés és a visszhang alapján tanul belőlük és igyekszik a legtöbbet kihozni magából. Bizonyos idő után rájöttem arra, hogy nem elég, ha csak az én fejemben áll össze a történet, ha az olvasónak nem tudom átadni mindazt, amit meg szeretnék vele osztani, tehát nem világos, mit akarok kihozni az egész műből, hatalmas bukás elé nézek. Hasonló a helyzet a tanár-diák viszonylatban, hiszen ha a tanár nem megfelelően magyarázza el a tananyagot, unalmasan és szárazan közli az információkat anélkül, hogy felkeltené a diák érdeklődését, erőltetett és bonyolult szakszavak használatában, ami hallgatói számára érthetetlen, nem igazán lesz közkedvelt. Amire tehát érdemes odafigyelni, mennyire jön át az alkotmány lényege. Gyakran olvasom fel családtagjaimnak és ismerőseim előtt a gyakorlati feladatra készített beadványt és érdeklődöm, mi mindent értettek meg a történetemből. Ha azt tapasztalom, hogy nem sikerült átjuttatnom gondolataim lényegét hozzájuk, átdolgozom az irományom, kisebb-nagyobb változtatásokat alkalmazok, amikkel jobbá tehetem azt.
Az embernek nem mindig van ihlete egy mestermű megalkotására. Erőnek erejével leülni és nekivágni, dolgozni, majd nehezen összecsapni egy se füle se farka förmedvényt, amit negyed óra alatt letudunk, nagyon rossz döntés. Mint az életben minden, az írás is időt igényel. Olykor egy szót, mondatot hangosan elismételgetek, morzsolgatom a fogaim között tűnődve azon, illik-e a történetbe a szó, mondat, kifejezés, mennyire passzol a szövegkörnyezetbe és a stílusomhoz. Újra és újra olvasgatom a szöveget, s mindaddig nem leszek nyugodt és elégedett, amíg azt nem érzem, hogy az a picike, talán feledésbe merülő szóhasználat - de talán létfontosságú elem -, illik a szövegkörnyezetbe, hiszen nem engedhetem meg magamnak, hogy félreértsenek az olvasók. A színeknek, a számoknak, a jelzőknek, az illatoknak, az időjárásnak, még az előszoba sarkában megbúvó póknak is jelentősége van, ha vettem a fáradtságot, hogy megemlítsem a művemben. Ne pusztán a sorok kitöltése miatt jegyezzünk le leírásokat, a cselekménytől eltérő adatokat. 


Azt tudom javasolni, szánjunk hát időt az alkotásaink elkészítésére és bátran javítsunk rajtuk, ha úgy kívánja meg. Egy művet rengeteg minden el tud rontani, de ami talán mindközül a leglényegesebb, az a helyesírás hiánya, ami akaszthatja ki az olvasót. Egy rögtön szemet szúró, helytelenül leírt szó talán a legzavaróbb az olvasásnál, s ha egyre csak gyarapszik a műben, felidegesít és kedvünket veszi. Az én dolgomat megnehezíti az a tényező, hogy kézzel írok minden egyes alkotásom, így dupla annyi munkát követel meg a továbbítási folyamat, mégpedig a számítógépbe való bepötyögtetés miatt. Ilyenkor az ember hajlamosabb arra, hogy hibát vétsen, akár csak egy szóköz vagy ékezet kihagyásával. Fiatal korom ellenére megszenvedek a gépbe való írással, míg más fiatalok már egyenesen a Wordbe írják akár a tanulnivalót, akár más fontos beadandót. Van hová fejlődnöm ezen a téren is, fejlesztenem is kell magam, hogy egy hozzám méltó munkát tehessek le az asztalra. Minél többször gyakorlunk valamit, egy idő után egyre jobban megy és észrevehető a fejlődés. Igyekszem tehát javítani ezen a gyengeségemen is. Ha hasonló gondjaitok vannak a helyesírással, illetve a billentyűzet használatával, kérjetek hát tanácsot a hozzáértő emberektől, hogy megkönnyítsétek a munkátokat és ne a technikai hozzáértés hiánya okozza a balsikert. Fontos, hogy felismerjük, miben kell fejlődnünk, miben hibázunk, és ne tettessük tökéletességünket. A kritikák motiváljanak minket, ne bosszantsanak fel, hiszen az állandó dicsérő szó nem mutat rá a hibáinkra.
Én úgy gondolom, a legnagyobb hangsúlyt a mű címére kell fektetni. Jól megfontoltan válasszuk ki, hiszen ez az első, ami felkelti az olvasó érdeklődését. Ügyeljünk rá azonban, hogy jól illeszkedjen a témába, amiről szól az alkotásunk. Egy egyszerű, semmitmondó, üres cím megpillantásánál ügyet sem vetünk rá, hogy belelapozzunk, mit is rejt magában a mű, viszont egy sejtelmes pár szó, ami felpezsdíti a vért az ereinkben és megérinti a lelkünket már fél siker. 

Előfordulhat velünk, írókkal, (bár magamat nem nevezném annak, csupán írótanoncnak), hogy foszlányok alakulnak ki az elménkben, de rögtön tudjuk, érezzük, hogy papírra kell vetnünk. Viszont nincs meg a teljes történet, hiányzó darabkákkal teli, s napok telnek el úgy, hogy nincs ihlet a folytatáshoz. Ami nálam beválik hasonló eseteknél, hogy adok neki egy kis időt, és vagy a tanulásra vagy a családra koncentrálok, elutazok valamerre, kicsit kimozdulok más közegbe, kiszellőztetem a fejem és újra átgondolom, mi miatt nem haladok előre. Fejlesztenem kell önmagam, mert csak így juthatok előrébb. Előveszem és belevetem magam a kedvenc témáim közé tartozó könyvekbe és próbálok inspirálódni. Figyelni kezdem az írók stílusát. A karakterek jellemzését, a táj leírását, a metaforák és a megszemélyesítés beékelését, az időrendet és a kompozíciót. Összehasonlítom a műveket, s gyakran rájövök, mi a hiba az én készülendőmmel. Motiváló olyan remekműveket olvasni, amik előtt kalapom emelem és csodálom azokat. Mindez arra ösztönöz, hogy majd nekem is sikerüljön összehoznom egy lélegzetelállító tüneményt.

Nincsenek megjegyzések: