Az oldal célja


Kedves Olvasó!

Először is Szia, Szatti vagyok, a Pennát a kézbe szerkesztője! Üdvözöllek az oldalon és örülök, hogy rátaláltál! Ha ez véletlenségből adódott, talán szerencsésnek is mondhatjuk és remélem, hasznos bejegyzéseket olvashatsz majd a továbbiakban. Ha más valaki - barátod, ismerősöd, írótársad -, ajánlásával vagy itt, külön köszönet jár neki is, hogy a figyelmedbe ajánlotta és említést tett az blogról! S mielőtt körülnéznél, hadd mondjak néhány szót az oldallal kapcsolatban!
A blog 2011-ben alakult Mézes Csili által, akinek célja talán hasonló tartalmat fogalmazott meg, mint amilyen a blog jelenlegi állapota. Viszont ehhez a meglévő fennálláshoz és működéshez négy év kemény munkája volt szükséges. Néhány héttel a blog megnyitása után invitált meg engem társszerkesztőnek, amelyet készséggel el is fogadtam. Néhány hónapig együtt vezettük az oldalt, közösen terveztük a blog lehetséges fejlesztéseit, újabb és újabb ötleteket valósítottunk meg, viszont később személyes okok miatt nem tudott aktívan részt venni ebben és azóta is én foglalkozom a Pennát a kézbe szerkesztésével. Sokan kérdezik, hogy számomra ez nem teher-e egyedül vinni, folyamatosan frissíteni és napi szinten működtetni a blog életét, tekintve a megannyi hozzászólást, véleményt, melyekre válaszolni kell, és mindemellett ott van a megannyi személyes email. Azt szoktam erre mondani, hogy amit szívesen csinál az ember, az sosem feladat. Inkább kihívás, hobbi vagy időtöltés, melyet szívvel és lélekkel lehet csak a mindennapjaink részévé tenni. Számomra ez a Penna és remélem, hogy hosszú ideig elmondhatom még, hogy a szerkesztője vagyok, amely egyrészt függ természetesen tőlem, de leginkább az olvasóktól és azon írói közösségtől, akik megtisztelnek a figyelmükkel, továbbá aktív részvételükkel.
Remélem, hogy az itt található cikkek, írások, történetek, érdekességek, könyvajánlók és a megannyi bejegyzés maradásra késztet majd és máskor is szívesen visszalátogatsz a blogra, akár rendszeres gyakorisággal. Én mindenképp szívesen látlak és fordulj hozzám bizalommal, ha kérdésed vagy kérésed lenne! 


Az oldal megalakulása óta fontos szempontnak tartom, hogy ne csak én adjak hangot a véleményemnek vagy a mondanivalómnak, hanem ti, Olvasók is! Ebben eddig sosem csalódtam, s ha mégis, csak pozitívan! Ezen az oldalon, bárki kérdezhet, bárki elmondhatja a véleményét, bárki hozzászólhat, bárki megoszthatja a történetét és ami a legfontosabb az íráshoz - az önbizalom -, itt csak is épülhet és fejlődhet!
A blog tematikáját tekintve, ha most vagy itt először, kicsit gondolkodóba ejthet téged, hogy merre is indulj, hiszen 2011 óta rengeteg poszt, írás és történet olvasható az oldalon. Az a legegyszerűbb, ha a Tartalom menüpontban kezded a nézelődést, ahol minden eddigi bejegyzést megtalálsz, mely az írással kapcsolatos. Olvashatsz mindenféle dologról, mint például: hogyan fejleszd a szókincsed, hogyan írj novellát, honnan meríts ihletet, olvashatsz a mellékszereplők fontosságáról és karakterük megalkotásáról, a szemszögek megválasztásáról a történet szempontjából, a cselekmény részleteinek kidolgozásáról, és megannyi alkotási módszerről, mely segíthet téged az írásban. Emellett találsz még posztokat segítségként blogszerkesztéshez - ha éppen foglalkozol vele és te magad is blogot vezetsz -, továbbá minden hónapban sor kerül gyakorlati feladatokra, melyek elősegítik, hogy szinten tartsd magad az írásban. Hogy ez mit is jelent pontosan? Ezzel kapcsolatban minden információt megtalálsz a Légy Vendégíró menüpontban! 

S végezetül, csak járj körbe, nézz szét az oldalon, böngészd át a tartalmat, valamint az oldalsávban található modulokat és linkeket, egyszóval fedezd fel a lehetőségeket! A fentebb írt menüpontokat ajánlom a figyelmedbe elsősorban, ellenben a többi lehetőség is a hasznodra válhat. Mindenképp nézd meg őket! :)

Ha szeretnél kicsit személyesebben megismerni, akkor lesd meg ezt a bejegyzést:

Ha kérdésed, kérésed lenne vagy segítségre lenne szükséged, a Kérdezz-felelek! menüpontban írhatsz nekem kommentet, ahol mindenki számára adott a lehetőség, hogy elmondja óhaját-sóhaját, panaszát, kérdését, viszont ha személyesen szeretnél "beszélni" velem, akkor írj a következő elérhetőségre:


Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a tájékoztatót, és örömmel látlak az oldal tagjai között! Jó böngészést és olvasást kívánok!

Üdvözlettel, Szatti
a Pennát a kézbe [Igenis írok, ha írni akarok] szerkesztője